Napló
Végül, végül, végül az ember rájön, hogy tényleg az olvasás a legtöbb. Persze, van írás is, meg van az élet, hogyne, persze, persze, persze. De az olvasás többet ad, mint bármelyik. Amikor olyat olvasol, amiről érzed, hogy magát írta, a toll vezette az író kezét. Egy vers, amelyet lediktált az ihlet (mint W. S.-nek - állítólag - a Le Journal-t, éjszaka, amikor nem volt hova és mivel lejegyezze, hát fölhívott valakit, hogy segítsen neki, és csak mondta, csak mondta). Egy regény, amely megírta önmagát. Ez az igazi. Persze az is jó, amikor - felettébb ritkán - magad érzel ilyet. De nincs jobb, mint kezedbe venni egy ilyen könyvet, egy ilyen verset. Amikor érzed, hogy minden más tényleg csak füst és pára. Van az olvasás (na jó, még persze a zene - de az valahogy mégis más), és aztán van a többi. Például az élet.
