12.

Ebben a helyzetben jött el a negyedéves kollégiumi buli. Anna és Mamadou kettőse annyira kaotikusnak tűnt, hogy egyáltalán nem kecsegtetett nagy reményekkel az egész, vagyis zűrzavarral kecsegtetett, és maximum totális lerészegedéssel. Ám Anna azt mondta, hogy pont erre van szüksége, elveszíteni a realitásérzékét, vagyis éppen hogy visszanyerni, hátha a teljes alkoholos lealjasodással, mondjuk egy nagy hányással, egyszerre visszahuppanna a valóságba, ahol nincs Mamadou, nincs Párizs, nincs semmi, csak Peti meg a habos-babos. És ezt annyira meggyőzően magyarázta, hogy még ő is reménykedni kezdett, mert hátha tényleg van csoda, vagyis nem csoda, hanem realitás, és a realitásban a régi, normális Anna. És ezért még a buli előkészületeiben is részt vett, segített Karimnak, a főszervezőnek, a kolesz kultúrosának.

            Aztán mire eljött az este 10, annyira fáradt lett hirtelen, az előkészületektől, az Annáért való idegeskedésektől és a rengeteg nem-alvástól, hogy le sem akart menni a közös helyiségbe, Annának úgy kellett érte jönnie, szinte rátörni az ajtót, kirángatni az ágyból, amin ruhástól, félájultan feküdt, és lecibálni a többiek közé, ahol már szólt a zene, viszonylag sokan is voltak már, de egyelőre csak tétova tengés-lengés jellege volt az egésznek.

            Nem volt kedve semmihez, nem volt kedve inni, sem táncolni, nem volt kedve a tömeghez, sőt Párizshoz sem volt éppen kedve, otthon szeretett volna lenni, vagyis otthon sem szeretett volna lenni, egyáltalán semmit nem szeretett volna, maximum bedőlni egy ágyba és megszabadulni a valóságtól. De aztán Anna hozott neki egy koktélt, és fecsegni kezdett, mint a régi Anna, „képzeldarragondoltamhogyelmehetnénkvasárnapvalahovapárizsonkívülremondjukaszajnamenténaholazthallottamhogynagyonhangulatoshelyekvannakésitthagynánkvégreegykicsiteztakurvakolesztmegaztakurvavárostmegeztazegészkurvavilágotamiittvanéskettesbelehetnénkmegilyesmi”, dőlt belőle a szó, és akkor neki eszébe jutott az Idegen emberek, amelyben a főhős egy ismerős francia párral elmegy Párizson kívülre, talán Meudonba, de ebben nem volt biztos, és akkor éjszaka egy szállodában kihallgatja a szomszéd szobában zajló veszekedést, a francia pár szakítós párbeszédét, és megfogalmazódik a fejében a gondolat, „ha egy ember el akar menni egy másik embertől, akkor elmegy”, és eszébe jutott az is, mennyire lenyűgözte ez az egyszerű, már-már banális megfogalmazás, hogy igen, ez így van, pedig nem volt semmi tapasztalata arról, milyen elmenni egy másik embertől, vagyis Danitól, sőt nemhogy tapasztalata nem volt, igazából el sem tudta képzelni, mert Danitól nem lehet elmenni, ahogy Dani sem mehet el tőle, de talán pont ezért volt az egész ennyire varázslatos, s ahogy most Anna ötlete nyomán erre gondolt, egyszerre zseniálisnak találta az egészet, azt, hogy itt lehet Párizsban, elmehet a hétvégén valahová a Szajna mentén, és egyáltalán azt is, hogy itt van a buliban, hogy itt van a Földön, a lehetséges világok legjobbikán. És akkor Pedro felkérte táncolni.