Az első csókok
És aztán ott voltunk, immár nálam,
vagyis nálunk, amivé vált a lakás
kicsit később, oda került egy rakás
cuccod, majd az összes, én meg álltam,
s nem hittem szememnek annyi év után.
Na de ez csak lesz! Előbb a csókok!
Végnemlelők, számlálhatatlanok,
és kezem motozott egy női ruhán.
„Még ne, drága.”, mondtad, s mosolyod mondta:
„Ráérünk arra, az időnk tenger.”
„Egy élet”, gondoltam, s mint ki nem mer,
vagy nem akar mást, nem vágy csak csókra,
maradt a csók, s lett teljes az éjjel,
az első éj, telve szenvedéllyel.
