A negyvenéves férfi naplója
Indulás előtt a pályaudvaron vettem egy könyvet. Nyugtáztam magamban, hogy ki írta, sőt magát a könyvet is láttam már könyvesboltban, de mindeddig nem vettem meg, noha érdekelt a tartalma (egyetlen Nobel-díjasunkról szóló sajátos „szótárkötet”). A vonaton aztán olvasni kezdtem, még mindig abban a tudatban, hogy xy írta. (Furcsálltam kicsit magamban, hogy ez az irodalomtörténész ilyen könyvet írt, de elfogadtam különös tényként. Viszont az olvasásélményemet óhatatlanul befolyásolta, mert nemcsak a szöveggel, hanem a szerzővel is kapcsolatba kerül az ember olvasáskor.) Aztán leszállás előtt, ahogy becsuktam a kötetet, s a borítóra esett a pillantásom, rájöttem: tévedtem, összekevertem a szerzőt egy másik, hasonló nevűvel. Ettől a ténytől viszont, miközben maga a könyv ugyanaz maradt, az olvasmányélményem visszamenőlegesen némileg módosult (már nem tűnt pl. furcsának a szerző és a szöveg viszonya).
Olyan ez, mint amikor az ember hosszú ideig együtt él valakivel, akit ismerni vél, s magában elnevezi különböző neveken (amelyek bár kapcsolatban vannak az anyakönyvezett nevével, mégis eltérnek tőle, s az ember számára egyéni kapcsolatot létesítenek a név viselőjével), és aztán történik valami, különválnak az útjaik, s noha az illető ugyanaz marad, az ember számára mégis világossá válik, hogy nem azt ismerte, akit ismerni vélt. Anna, akit ő Nusinak hívott vagy Anninak, valójában Anna, akinek a neve mögött talányos személyiség rejtezik.
