A negyvenéves férfi naplója
Reggeli búcsúséta közben megállni pár hosszú percre az örsi hegy olyan pontján, ahonnét a tomaji öbölre és a Badacsonyra nyílik kilátás, és arra gondolni, hogy van valami az erőfeszítésben, ahogy a szemlélő egy szeretett tájat magába próbál inni, a szerelmes vágyának reménytelenségéből, aki szerelmesét testileg-lelkileg próbálja magáévá tenni. „Változatok a szép reménytelenségre”, írta Mészöly Miklós. Igen. De mindeközben tisztában lenni vele, mennyire értelmetlen az effajta szándékolt „érzelmes utazás”, hiszen ami fontos, úgyis megvan.
***
Búcsúolvasmány: Az öreg halász és a tenger. Az Ottlik-fordítás híres idézete: „az ember nem arra született, hogy legyőzzék. […] Az embert el lehet pusztítani, de nem lehet legyőzni.” Szép, férfias, igazi hemingwayi gondolat – kár, hogy általánosságában nem igaz. A regénybeli öregember (The old man and the sea a kisregény eredeti címe) az, akit legyőz ugyan látszólag a sorsa, de mégsem győzi le, mert a méltóságát nem veheti el tőle. Ám a könyv talán legszebb mondata mégsem ez, hanem az „Egy óra múlva érte utol őket az első cápa.” Ennél egyszerűbben, s ugyanakkor drámaiban nem lehet megfogalmazni az emberi végzetet.
