Ezentúl mindent széthagyok, gondolta Korompay, amikor az első könyvet felejtette az asztalon, és nem volt, aki szóvá tegye. Ezt követte a második, a harmadik, végül az egész könyvtár lekerült a polcokról, s talált új helyet szerteszét a lakásban. De nem csak a könyvek: így volt ez a ruhákkal, a mosatlan edényekkel is. Különös örömet szereztek Korompaynak a foci után szétszórt szennyes cuccai, fuszeklijai, cipői, mindig nehezére esett korábban fáradtan kipakolnia a hátizsákját, most viszont elég volt kihajigálnia, elrendezi az magát. Olyan ez, mint az élet, gondolta Korompay, minél inkább törekszel benne a rendre, annál nagyobb lesz a káosz. Hát most van, káosz a rendben, s ez így van rendjén. Ült a szoba közepén, fáradtan, holott nem is volt focizni, nézte a széthagyott könyveket, tányérokat, gatyákat, ezt a harsogó csendéletet, és tudta, hogy végre helyükre kerültek a dolgok. Annyi év után a helyükre, ami annál kevésbé van nekik, minél inkább keresi az ember.