A negyvenéves férfi

Egy férfi

A feleségével folyton veszekedtek. Úton-útfélen, társaságban, négyszemközt. Nem tudtak másként kommunikálni egymással, mint hangos szóval, bevágott ajtóval, vázatöréssel. A szomszédok dörömböltek a falon, kihívták a rendőrséget. Még bírságot is kellett fizetniük hangoskodásért. Semmi nem segített. De aztán egyszer betelt a pohár. A férfi beadta a válókeresetet. "Így nem lehet élni", magyarázta a bírónak a tárgyaláson.
Aztán élt egyedül. Békében, nyugalomban, a lakóközösség megválasztotta az év legjobb szomszédjának. Csak épp lefogyott. Kihullott a haja. Eltűnt a fény a szeméből. Megöregedett.
Lett valami gyomorbaja, nem komoly, csak nem okozott többé neki örömet az étel és az ital. Így ment ez egy évig, kettőig.
Aztán újranősült. Feleségül vette a feleségét. A válásból egyikük sem tanult, vagy talán épp hogy tanultak. Ott folytatták a veszekedéseket, ahol abbahagyták. A szomszédok a hajukat tépték, a rendőrség újra, többször is kiszállt, bírságot fizettettek velük. Nem segített semmi. Ám a férfi újra hízni kezdett, fény került újra a tekintetébe, talán a haja is visszanőtt, gyomorbaját szél fújta el. Éveket fiatalodott. Visszatalált abba az ismerős, jól eső, boldogító állandó veszekedésbe, ami számára a házasság. Rájött, hogy csak így tud élni.