15.
Más lett a világ. Más lett a város, amely eltartotta őt, a hóhért, de amelyet ő, a hóhér is eltartott. Bart tudta, hogy az ő dolga fontosabb mindenki dolgánál a városban, fontosabb, mint az, hogy Peter, a pék süt-e kenyeret reggel, Frans kalapál-e új kardot, vagy Jan ácsol-e új tetőt. Ezek is fontos dolgok, megvan a helyük az életben, de olyan dolgok, amiket, némi adottsággal, szorgalommal bárki el tud látni. Még Martin, a bíró dolgát is el tudná látni más bölcs ember, mert ítéletet hozni nem könnyű, de nem is lehetetlen feladat. De vállalni azt, hogy valaki elveszi egy másik ember életét, és nem harcban veszi el, mint Christian, a poroszlók kapitánya, hanem egy ítélet végrehajtásaként, úgy, hogy előtte az elítéltet végig kell kísérnie halálba vezető útja minden stációján: a tömlöcbéli utolsó napjain, majd utolsó éjszakáján, amikor többen közülük eszüket vesztik, van, aki végigüvölti az utolsó éjszakát, amiből persze a szájtátiak, akik békés álmukat alusszák városi házaikban, mit sem hallanak, aztán utolsó reggelén, amikor többen közülük saját ürülékükben fetrengenek a félelemtől, majd utolsó útján az akasztófa felé, amikor van, akit vonszolni, sőt cipelni kell, és aztán utolsó pillanatainál is neki, Bartnak kell ott lennie, neki kell a nyakába raknia a hurkot vagy elválasztania fejét a testétől, ha véletlenül, meglehetősen ritkán, valamiféle módosabb, előkelőbb, úri gonosztevőről van szó, mintha az emberek között nem a bűn nagysága, hanem társadalmi helyzetük tenné a különbséget. Ezt mind Bartnak, a hóhérnak kellett végrehajtania, nem pedig Peternek, Fransnak vagy Jannak, de nem is Martinnak vagy Christiannak. Bart biztos volt benne, hogy az ő dolgukat ő is el tudná végezni, tudna sütni reggel kenyeret, tudna kalapálni kardot, ácsolni tetőt, el tudná fogni a poroszlók élén a bűnösöket, és ítéletet is tudna hozni róluk. Mindezt ő is meg tudná tenni, némi gyakorlat elsajátításával mindenképpen. És lehet, hogy az első kenyerei nem lennének olyan ízletesek, mint Peteréi, az első kardjai nem lennének olyan élesek, mint Franséi, sem első tetőzetei olyan biztos építésűek, mint Janéi, és lehet, hogy gondot okozna neki kezdetben némely ítélet, ami pedig Martinnak, látszólag, soha nem okoz gondot. Lehet, de aztán beletanulna, mert mindenbe bele lehet tanulni.
Bele lehet tanulni persze a hóhérmesterségbe is. Meg lehet tanulni a hurok pontos felrakását, vagy azt a mozdulatot, amellyel a pallos elválasztja a fejet a testtől. Ezt meg lehet tanulni. El lehet viselni az elítélt halálba vezető útjának stációit is, nem könnyű, vasidegzet kell hozzá, gyomor kell hozzá, acélos fizikum kell hozzá, de el lehet. Ám szinte lehetetlen elviselni a kísérteteket, amelyek a hóhért nap mint nap, pontosabban minden éjjel felkeresik. A kivégzettek kísértetei, amelyek nem hagyják nyugodni kivégzőjüket. Nem Martint, a bírót nem hagyták nyugodni, aki az ítéletet hozta, sem a városi szájtátiakat, akik oly felszabadultan örültek Martin minden halálos ítéletének, hogy néha az volt az ember érzése, Martin azért hoz halálos ítéletet, hogy a város örüljön és ő maradhasson a bíró. Nem őket látogatták a kísértetek, hanem Bartot, a hóhért, és tudta, hogy rajta kívül ezt senki nem tudná elviselni. Éppen ezért mélységesen megvetette a várost, amely a legfontosabb, a legnehezebb feladatot bízta rá, de amely cserében kiközösítette őt.
