3.
Álomkórász akkoriban sokat fürdött. Nem hogy tisztátalannak érezte volna magát, bár ki tudja, mi rejtezik a lélek mélyén, különösen egy tavasz- és feltámadásváró időszakban, egyszerűen jól esett neki. Jól esett megtöltenie a kádat meleg vízzel, nyakig merülni benne, és heverni hosszú-hosszú perceken, fél- vagy akár háromnegyed órán keresztül. Úgy érezte, gyógyhatással bír ez rá. Megnyugtatja. Nem élt könnyű időket akkoriban, nem akart eljönni, az istennek sem akart eljönni a tavasz, és egyébként is volt oka a búslakodásra, bár közismerten tehetséges volt az ok nélküli búsongásban is. Oka volt, mert egyedül élt egy ideje abban a lakásban, amit nem arra terveztek, hogy egyedül éljen benne, nagyra tervezték, hatalmasra, olyanra, amelyben nem egy, nem is kettő, hanem sokkal több ember elfér, bár eredetileg nem ez volt a tervező szándéka. A tervező eredetileg egyszerű nagypolgári lakásnak szánta, olyannak, melynek konyhája mellett cselédszoba van, s a konyhából cselédajtó nyílik a cselédlépcsőre, ám hogy a cseléden kívül hányan lakják a lakást, az kevésbé függött össze a tervezési szándékkal. Nagypolgárnak nagylakás jár. Ebben a lakásban azonban már jó ideje nem lakott nagypolgár. S nem csak Álomkórász nem volt annak tekinthető, de a nagyapja sem, aki annak idején, még a huszadik század hatvanas éveiben hozzájutott. Igaz, akkoriban nagypolgárok sem voltak, legalábbis nem úgy hívták őket, s az egykori cselédek vagy azok leszármazottai munkásasszonyokká avanzsáltak, és korszerű, vagyis valóban a kornak megfelelő gyárakban szövögették szövőnői álmaikat. Álomkórász ennek a bizonyos hatvanas évtizednek a végén látta meg a napvilágot, vagyis csatlakozott a szövőnők álomszövő brigádjához.
S közben, nem is mellesleg, megkísérelte belakni ezt a hatalmas lakást. Pontosabban csak az egyik felét kellett belaknia, a másik felét eleinte, amikor odaköltözött ő is, a nagyszülők lakták. De aztán meghalt a nagypapa, majd meghalt a nagymama is, s Álomkórász egyedül találta magát. Ám ez sem egészen így történt, hiszen Álomkórász megpróbált előrelátóan gondoskodni a nagylakás különböző helyiségeinek hasznosításáról, kétszer is megnősült, családfőnek álmodta magát, aki porontyok hadával bújócskázik a lakás számtalan szobájában. Hogy ez mégsem valósult meg, abban különböző okok játszottak szerepet, elsősorban az, hogy a feleségek szép sorban, előbb az egyik, aztán a másik, elváltak tőle. Álomkórász pedig fürödni kezdett.
Nem teljesen világos hogyan függött össze ez a már-már kóros fürdési mánia az egyedülléttel vagy konkrétan a válásokkal, de Álomkórász számára reggeli szertartást jelentett a meleg vízben való heverés, és kedvenc könyveinek böngészése, mely könyvek – szakmai ártalom – valamilyen úton-módon, gyakran egészen közvetlenül, összefüggésben voltak az álomfejtéssel. Álmoskönyveket olvasott, míg el nem álmosodott a meleg víztől, s aztán percekig lebegett abban a térfogatban, mely ott nyílik félálom és álom határán, s melynek jellege erősen emlékeztet a meleg víz zsongító hatására, annak fizikai jelenléte nélkül. Körbe fogta Álomkórászt ilyenkor valami, amiben elmerülhetett, lebeghetett, súlytalannak érezhette magát, s főként feledhette a fürdőszobaajtón túl nyíló végtelen lakást.
Ezen a reggelen, mely húsvét után következett, mint ünnepi dorbézolásra a macskajaj, s amikor Álomkórásznak sietnie kellett volna, hogy időben a munkahelyére érjen, egyszerre ellenállhatatlan vágy fogta el a fürdés iránt. Képtelennek érezte magát arra, hogy egyszerűen felöltözzön és menjen. Elmenjen úgy ebből a lakásból, hogy itt felejti éjszakai álmát. Nem tudta még pontosan, hogy a fürdés milyen módon fog segíteni neki az álom felkutatásában, csak azt érezte, hogy ha nem merülhet el nyakig a meleg vízben, akkor hiába is fohászkodik aznapi túléléséért.
