19.
- Hogy vagy?
- Mintha nem tudnád.
- No de mégis. Azóta.
- Mióta? Azóta? Úgy érted?
- Igen. Úgy. Azóta. Emlékszel?
- Mire?
- Hát, amikor itt. Amikor először voltunk.
- Nem, nem emlékszem. Hülye vagyok. Szenilis. Az agyamat is magaddal vitted.
- Ne csináld ezt.
- Mit ne csináljak?
- Hát ezt. Ne rontsd el.
- Mi a faszt ne rontsak el?
- Ne beszélj rondán. Hát ezt. Hogy itt vagyunk.
- Hol? Hol vagyunk szerinted?
- Hát itt. Ahol első alkalommal.
- Miféle első alkalommal?
- Hát amikor reggelig beszélgettünk.
- Hogy mit csináltunk?
- Jaj istenem, hát amikor ott vártál az esőben, a metrófeljárat mellett, és aztán eljöttünk ide, mert még nem akartam felmenni hozzád.
- Te miről beszélsz?
- Jaj, ne csináld már, édes. Ne játszd meg magad.
- Te ne játszd meg magad. Most ez mi? Egy szerep? A feledékeny asszonykáé?
- Nem értem, miről beszélsz. Itt voltunk aznap egész éjjel. Annyira beszélgettünk, hogy észre sem vettük az idő múlását. Reggelre tértünk magunkhoz. Akkor indultunk csak el a busz felé. És akkor megcsókoltad a homlokomat. Egyfolytában azon drukkoltam magamban, hogy ne akarj szájon csókolni. Még nem volt ott az ideje. És te nem. És ez annyira jó volt. Gyönyörű volt.
- Te magadnál vagy? Most komolyan kérdem. Játszol velem?
- Miért?
- Az nem itt volt.
- Hogyhogy nem itt?
- Úgy, hogy nem. Itt a doktorim után voltunk. De ezt te is tudod.
- Jaj, ne viccelj már.
- Nem viccelek. Te viszont megzakkantál. Vagy már az emlékeidet is fölfalta az új élet.
- Ne csináld már. Nézz körül. Hát itt ültünk.
- Persze. Itt ültünk. A doktorim után. Amikor jutalomból meghívtál kávézni. A te kis okos férjedet, ahogy akkor mondtad. A te kis balfasz férjedet.
- Kérlek, ne. De az tényleg nem itt volt. Itt első alkalommal voltunk.
- Reggelig, mi? Nincs is nyitva éjszaka.
- Akkor nyitva volt.
- Rendkívüli nyitva tartás, mi? Csak miattunk.
- Akkoriban nyitva volt. Csak így lehetett. Emlékszem mindenre. A székek, a kávé, s legfőképp te. Annyira édes voltál.
- Kibaszott édes voltam. Mint egy túlcukrozott kávé.
- Ne mondd már. Annyira szép. Annyira szép ez az emlék. Kitörölhetetlen.
- Mint egy szaros segg.
- Ha így beszélsz, itt hagylak. Nekem ehhez nincs kedvem.
- Máshoz viszont van. Hozzá van, igaz? Hozzá van türelmed. Most még van. Na de majd…
- Tényleg elmegyek.
- Akkor kurva sok értelme volt az egésznek.
- Minek?
- Hogy bementem hozzád. Hogy kihoztalak onnét.
- Mit csináltál? Kihoztál? Ne viccelj már, ebédszünetem van.
- Mindegy. Beszélnünk kell.
- Szerintem is. Azért jöttem. De ilyen stílusban nem lehet beszélni.
- Jó. Akkor kezdjük újra.
