55.

- Bretagne? Mért pont Bretagne?

- Mert különleges hely. Nagyapámnak az volt a rögeszméje, hogy elutaznak Bretagne-ba nagyanyámmal, aki majd beletaszítja egy szikláról a tengerbe. Ez lett volna számára a szép halál.

- Kicsit giccses. És elutaztak?

- Azt hiszem, egyszer sikerült eljutniuk. De lehet, hogy végül csak Ile de Noirmoutier-ra, ami délebbre van. Tudod, Kuncz Aladár miatt. Nagyapám alapvető olvasmánya volt.

- Te viszont jártál. Ti.

- Jártam. Na és?

- Ne játszd az értetlent. Nászúton voltatok ott. Mert az első feleséged ragaszkodott hozzá. Ő és a bretonok… A székely, aki keltának hiszi magát. Picit identitászavaros, de végül is az ő dolga. Legalábbis az volna, ha nem kevernéd ide.

- Nem keverek semmit sehová. Van egy történet, amelyben egy nő elutazik Bretagne-ba. Tudomásom szerint ilyen történet nem esett meg semmiféle nővel, akihez közöm volt.

- Nem, persze. Édes Álomkórász, tettesd csak az ártatlant. Csak azt nem értem, mért nem jó Párizs?

- Párizs jó. Remek. Kiváló város. De égett gumiszaga van a metrónak. Tudod, a kerekek miatt. Amikor először jártam ott, tizenkét évesen…

- Kórász!

- Tessék?

- Ne beszélj mellé!

- Nem beszélek mellé. Csak beszélek. Itt és most én beszélek. De ott, abban a történetben a történet beszél. És ahogy azt mondta, hogy esős október, úgy azt mondja most, hogy Bretagne. És ezen fennakadhatsz, de ez van. Nem tudok mit tenni.

- Akkor csak azt mondd meg, hogy Bretagne-ban másképp történnek-e a dolgok, mint Párizsban?

- Fogalmam sincs. Tényleg. A történet mondja önmagát. Ha nem szólsz közbe állandóan, talán kiderül.

- Értem. Mondta, de nem értette.

- Na, látod. Ez már adekvát megközelítése a fikciós történetmesélésnek.

- Ne süketelj. Allons-y. És gyorsan, mert véges az időm.

- Majd meglátjuk. Az idő is csak fikció.