84.
- Látsz rajtam kiskosztümöt?
- Nem. Miért?
- Akkor mért ábrázolsz ilyen szánalmasnak?
- Nem téged ábrázollak, hanem a történet hősnőjét. Ne ess a naiv olvasat hibájába.
- Azt hiszed, hogy végig kivághatod magad? Ábrázolsz egy idióta tyúkot, aki klassz csajból hivatalnokpicsává züllik, és aztán megcsalja a férjét, mi? Na, én ebből nem kérek. Én is tudnék rólad karikatúrát készíteni. Mondjuk az „Így írtok ti” modorában. „Így ír ő”, a férjem, az író. Aki azt hiszi, hogy a házasélet egy családregény, amit nem élni, hanem megírni kell. Viszont olyan unalmasan írja meg, hogy több száz oldalon át nem történik az egészben semmi, csak az, hogy egy nő megcsal egy férfit. Persze hogy mért csalja meg, az már nincs benne. Ahhoz kéne egy kis empátia. Érteni, hogy mi történik egy nőben.
- Miért, mi történik?
- Nem húzol csőbe. Találd ki magad, ez a dolgod. Én meg megyek vissza dolgozni.
- Ne kapd fel a vizet. Arról szól ez a történet, hogy lehet változtatni a dolgokon. Hát változtassunk rajtuk. Együtt.
- És milyenre szeretnéd átfesteni? Barnára vagy szőkére?
- Szóval? Benne vagy?
- Abban, hogy együtt? És hogy gondolod?
- Ahogy az Esti Kornélban eltervezik. Az egyik is mond egy szót, a másik is, minden fele-fele.
- És akkor változtathatok a kosztümön?
- Ha úgy tetszik. De a szép ing megmarad.
- Semmi bajom a szép inggel, ha lehet hozzá húzni farmert.
- Húzzál. Akkor mehet?
- Menjen.
