HATODIK ÚT
1.
Egyszer még talán az is véget ér, ami az istennek nem akar befejeződni. Kollarik visszament a belvárosba, a hatalmas lakásba, ahol nem bolyongott többé a nagypapa a zegzugos előszobában, és a nagymama sem ült többé gyámoltalanul az ágya szélén a saját, immár nagypapátlan szobájában, várva a reggeli kását vagy a délutáni gyümölcsöt ( a nagymama szigorúan tartotta a gyümölcsórát, úgy négy és öt között, fölébredve az ebéd utáni szunyókálásból, ez annyira hozzátartozott a napirendjéhez, mint a nagypapának a maga idejében a délutáni sörözés, aminek nem is a sör volt a valódi értelme, hanem az, hogy olyankor le kellett ülni melléje és hallgatni kellett a történeteit), este pedig a könnyű vacsorát, s főként teát, nem várta már ezeket a nagymama, s nemcsak azért nem, mert már rég Remetemagdolnán lakott az idősek otthonában, hanem azért sem, mert ott sem nagyon várt már semmit. Vagyis dehogynem várt, valamit, amiről szemérmes mosollyal beszélt csak, mint egy titkos udvarlóról, akinek a létezéséről immár bárki tudhat, az illendőség szabályai mégsem teszik lehetővé nevének hangos kimondását, a nagymama alvásról beszélt, hosszú-hosszú alvásról, amelynek minden éjszakai gyakorlásából oly nehezére esett reggelente visszatérni a valóságba, álmokról beszélt, amelyek mintha egy másik világ híradásai lettek volna, egy másik világé, amelynek mozaikjai nemcsak egy letűnt élet diribdarabjaiból, hanem egy küszöbön álló új élet ígéretéből illeszkedtek egymáshoz. A nagymama őszintén hitt abban, hogy hamarosan jobb lesz neki. Nem sürgette, mert a nagymama nem volt mohó, mindent, amit szeretett is csak finom önmegtartóztatással szerette, a kását és a gyümölcsöt is apránként ette, apró falatokban, s nemcsak azért, mert nyelési gondjai voltak, hanem mert talán a nyelési nehézsége is az önmegtartóztató létezés testi következményeként alakult ki nála, mint egyes vallási fanatikusoknál a stigmák. Nem sürgette, de várta, szívből várta. S ezért Kollarik, aki hetente egyszer eltöltött nála egy kevés időt, nem tudta, mit kívánjon neki inkább: még néhány többé-kevésbé békés hónapot az otthonban, vagy minél előbbi búcsúzást.
