Ha tudnád
Ha tudnád azt, hogy mennyi minden az,
mit tőled kaptam láthatatlan kincsként,
a múltamtól már mindez elfalaz
és boldogság lett újra már az ittlét.
Ha tudnád azt, hogy micsoda gyönyör
a hangod hallani a telefonban,
a némaság már végre nem gyötör,
s mi rossz közel volt, immár oly távol van.
Ha tudnád azt, hogy milyen látomás
az arcodat látni a közelemben,
a két szememből eltűnt annyi más,
mit látni fájt soká az életemben.
Ha tudnád mindezt…, no de nem tudod,
mert elmondanom ennyit, képtelenség,
hát hebegek csupán és habogok,
mert ami belém görcsösült, sok emlék,
azt mind kioldja lám a közeled,
és elsimítja két kezed a ráncot,
és nem marad ott más, csak én veled,
s a legvégén majd boldogságot látsz ott.
