A negyvenéves férfi

Egy város térben a városhatárnál kezdődik, de teljes egészében ez sem igaz. Amikor Lyonban éltem, akkor volt enyém Lyon, ha megérkeztem belé, s ha elutaztam belőle, elmaradt tőlem, mint egy megbízhatatlan útitárs. Persze beszéltem róla, meséltem ottani életemről mindenkinek, aki kérdezte, de abban az élethelyzetben, amelyben négy évet töltöttem házai között, s konkrétan egyik felhőkarcolója tizenharmadik emeletén egy panellakásban, olyasféle menedék volt, amelyből elkívánkozik az ember, s nem vár tőle mást, mint a minél gyorsabban múló időt. Egy szerelemi csalódás traumájával a poggyászomban érkeztem Lyonba egy szeptembervégi estén, hogy pontosan a hét melyik napján, nem tudom. És aztán még sokáig nem volt enyém a város, mert nem engedtem, hogy az enyém legyen, ahogy egy elhagyott szerelmes sem képes sokáig közel engedni magához egy másik embert. De az sem teljesen igaz, hogy Lyon azon a szeptembervégi napon kezdődött számomra. Franciaország Párizzsal kezdődött, ez egyértelmű, az egyetlen várossal, amelynek kiskorom óta ismertem a nevét, de amihez sokáig nem tudtam kötni a nevén kívül semmi mást. De talán még pontosabb azt mondanom, hogy Franciaország a szó valódi értelmében, amikor egy fogalom tapinthatóvá, ízlelhetővé, szagolhatóvá válik az ember számára, ahogy az első megvalósult szerelmet is tapintással, ízleléssel, szaglással fedezi föl, amikor nem tud eleinte betelni a kezei közé kaparintott test felfedezésével, melynek fizikai tüneménye az addig csupán áhított és elképzelt lelki tartalmat is valósággá teszi – így vált egyfajta személyes valósággá számomra az addig testetlen Franciaország azon a nyári napon, amikor bátyám élete első nyugati útjáról hazatért. Tizennégy éves volt, jómagam pedig tíz, és mindaz, amit mesélt azonosult a képzeletemben Franciaország fogalmával, felöltöztette, alakot adott neki, persze egyfajta karneváli maskarát, ahogy az első szerelem is egyszerre valóság és vágyálom, telve az ünnepi hangulat angyalhajával és gyertyafényével, hogy aztán később, fokozatosan táruljon fel a másik, kevésbé díszes valóság. Bátyám szavaiban megelevenedett Franciaország, de abban a szubjektív formában, amelyben az akkor kapott Rolling Stones lemez dalai, a Satisfaction, a Paint it black, a Have you seen your mother baby standing int he shadow? közvetlenebb módon idézték föl a Franciaország-élményt, mint az úti beszámoló földrajzi vonatkozásai.