A KÓSZA SZELLEM
Éjfélkor kél kósza szellem
És a fürdőbe betéved.
Tükörbe néz álmos szemmel
S megpillant egy szellemképet.
Mérgesen ordít fel ekkor:
„Erre csak egy szellem képes!
Minek kelek fel éjfélkor,
Hogyha képem szellemképes!”
El is sápadt a haragtól,
El bizony a szegény kósza,
Vagyis mivel már fehér volt,
Inkább csak elsápadt... - volna.
Ezért hát aztán dühében
Fejjel ment neki a falnak.
De mivelhogy teste nincsen,
A falon át tovább ballag.
Nem bírja már idegekkel
Ezt az egész szellemséget.
„Megvárom, míg a nap felkel,
S másik munka után nézek.
Elszegődöm játék nyúlnak,
Akit hajt duracell-elem,
És akárki hozzányúlhat,
Szellem testem be rühellem!”
De amire a nap felkél,
Mélyen alszik már a kósza,
S mikor eljön majd az éjfél,
Újra beáll a robotba.
Így van rendjén, ismerjük el,
Mert ugyan biz’ milyen volna
Egy játék nyúl, amely éjjel
Lánc csörgetve bandukolna…
