Este
„az estét mindig csak avval szabadna tölteni,
akit szeretünk” (L. S.)
Egyazon folyóba lépek minden este.
A nappal tartogat még társakat,
képeket rólad, ki vagy, bár nem vagy,
s leszel, mert voltál. A reggel még hiteget,
csalfa hűséggel szólít meg a felkelő nappal,
majd átadja helyét fancsali nővérének,
a délelőttnek. Aztán eljön mindkettejük
bátyja, a délután, a szűkszavú, kimért,
ki csak ül és hallgat pohár bora mellett.
Mire pohara kiürül, beesteledik.
Előjönnek az árnyak a szekrényekből,
kiteregetik a székekre dohos ruháikat.
A szobában ülök, egymagam vagyok,
bár veled kéne lennem: este van.
