A negyvenéves férfi (olvasó)naplója
A felejthetetlen szépségű monológ, amit a halász a cápák által félig lerágott, s ezért csak "fél-halként", "volt-halként" megszólítható halhoz intéz. A nagy halhoz, az egyenrangú társhoz és ellenfélhez, akit nyílt küzdelemben győzött le, s akivel együtt küzd a cápák, az alattomos és egyenlőtlen harc képviselőivel szemben.
És a regény végén az emberi sors megrázó metaforája: a lerágott halcsontvázzal a kikötőbe befutó, majd az árboc terhe alatt Krisztusként többször összecsukló, ám végül hazavergődő öregember képe.
Márai azt írja valahol a naplójában Hemingwayről, hogy oroszlánokra vadászott szavak helyett, noha egy íróhoz az utóbbi illenék. Az öreg halászban Hemingway megtalálta a legpontosabb szavakat, amelyek kétségtelen írói tehetségétől tellettek. (Tudta ezt egyébként Márai is, aki amerikai évei legfontosabb olvasmányának nevezte a könyvet.)
