A negyvenéves férfi naplója
„Az író akkor is író, ha nem ír.” Ez csak akkor igaz, ha a nem-írás összefüggésben van egy alakulóban lévő írással. Írónak lenni lelkiállapot, készenlét és feszültség, amiből megszülethet az írás. Ha nem ilyen a lelkiállapot, ha nincs meg az emberben a készenlét, a feszültség, amiből megszülethet valami, az ember nem író. Nem úgy általában, nem foglalkozásszerűen, hanem valójában. Ebben az értelemben az író akkor sem író feltétlenül, ha ír. Fontos, hogy az író lehetőleg mindennap írjon, és ha megteszi, valóban „író”, de a többlet, amit az a tény adhat, hogy valaki nemcsak ír, de az írásával ki is fejez valami lényegeset, a koncentrált lelkiállapotban rejlik, amellyel tárgya felé fordul. Ez a koncentrált lelkiállapot sok mindenből fakadhat, úgy az érte tett erőfeszítésből, mint az egyéni fizikai és lelkiállapotból, de talán még a kegyelemből is, amit a csillagok állása vagy ki tudja, mi minden adhat. Egy biztos: e nélkül nem író az író, még ha „egyébként” író is. Az író akkor író, amikor író. Amúgy „tollforgató”, „írástudó” vagy bármi más.
