A negyvenéves férfi naplója
Volt egy barátom. Idősebb barát, de ez nagyjából annyi, mint a sixtusi kápolnának emlegetni az idő múlását. Az idő múlik, mondják, a festék pereg, majd restaurálják, az ember meghal, eltemetik, de végül is csak annyi van, hogy hiányzik, a többi változatlan. A teremtés rendjén Isten sem változtathat, ha valaki egyszer volt, akkor van, örökké. Hát így van ez vele is. Van. Örökké. Írtam róla többször is, pl. itt: http://kollarik.blog.hu/2012/04/20/a_negyveneves_ferfi_52
De ez nem sok. Ez csak annyi, mint amikor annyit mondunk a másiknak, hogy szeretjük. A lényeg máshol van. Mondjuk ott, hogy emlékszünk rá, szeretett ezt vagy azt, teszem azt ezt a számot, Jerry Lee-től. Mert ezt szerette. Emlékszem. S míg emlékszem, ő is van. Ő. Cserményi Vajk.
