Tízperc
Kezdetben volt a szünet, az örök tízperc, mely időtlen volt, tízperc volt a világ, mely akkor még semmi volt. Mondta az Úr, a Világegyetem Igazgatója: „Ez így nem jó, legyen valami, mert ha csak szünet van, örök tízperc, nincs, mi szüneteljen, s így akkor szünet sincs, hiába van. S különben is, ha csak szünet van, az csak a büfésnek jó. Legyen jó másnak, legyen más is, ne csak szünet.”
Teremtett akkor az Úr a szünetbe világot, a világba iskolát s az iskolába tanárokat. S kérdezte tőlük: „Szünet már van, mit kértek hát, mi legyen, hogy ne csak szünet legyen?”
S a tanárok kértek fizetésemelést.
Ám mondta az Úr: „Még mit nem! Csak így bele a szüntelen szünetbe?! S épp a legnagyobb világkezdeti válság idején?!! Majd ha kitöltitek a szünetet valamivel, akkor tán tárgyalhatunk.”
S kaptak, noha nem kértek a tanárok tanórákat s a tanórákba bele sok-sok gyereket.
Gondolkodtak a tanárok, mit tegyenek a sok-sok gyerekkel, s a sok-sok tízperc közti kitöltendő negyvenöt percekkel, gondolkodtak hat napon át, ám nem jutottak semmire, s így a hetedik napon megpihentek. Ám mondta nekik az Úr, a Világegyetem Igazgatója: „Nem lesz ez így jó, lesz ám nektek mindennapi tantestületi értekezlet, nem pedig fizetésemelés.”
S kérdezték a tanárok: „Hát mit tegyünk? Az örök tízpercet ismerjük, ám mást nem ismerünk.”
„Tanítsatok!”, mondta az Úr, mert így nevezte el a szünetek közötti idő kitöltésének módját.
Tanítottak hát a tanárok, tanították a tanórákba teremtett sok-sok gyereket, akik tanultak szorgalmasan, mert így nevezte el az Úr az ő tízpercek közötti tevékenységüket, s mert adott nekik hozzá szorgalmat, mint Odüsszeusznak leleményességet s a tanároknak fizetésemelés iránti vágyat, vagyis azt nem adott, mert az eleve velük teremtetett.
Látta az Úr, hogy mindez szép és jó, csak azt nem látta, hogy választhatná el a tanórákat a szünettől, amiket tanár és sok-sok gyerek egyaránt vártak. Tanítottak csak a tanárok, s nem jött el soha a tízperc, mert a tízperc, ami kezdetben volt, nem vált már el a tanórától. Nem volt többé tízperc, ami pedig kezdetben örök volt, nem volt többé szünet, csak szünetlen tanítás. S panaszkodott a büfés az Úrnak, hogy így tönkre megy.
Teremtett hát az Úr csengőszót. S a csengőszó, mely nem három szaggatott volt, mert azt a tűzriadóra teremtette az Úr, hanem egy hosszú, folyamatos, elválasztotta azontúl a tanórát a szünettől, a negyvenöt percet a tízperctől, mely valójában tizenöt perc volt.
S akkor végre megpihent az Úr, látta, hogy most már tényleg minden szép és jó, pihent egyet az Úr, a Világegyetem Igazgatója, s hogy minden tényleg szép legyen és jó: hát éppen egy tízpercnyit pihent.
