4.
Bart, a hóhér belökte Jolandát a cellába, rázárta az ajtót és magára hagyta. Elment a dolgára, de aztán valamivel később visszatért, és erővel magáévá tette Jolandát. Nyugodtan, módszeresen tette magáévá, volt ebben gyakorlata, így tett minden női elítélttel, hacsak nem volt bányarém az illető. Márpedig Jolanda nem volt bányarém, sőt jófajta némber volt, Bart élvezettel tette magáévá, aztán otthagyta heverve a földön, és újra elment. Jolanda pedig hevert a földön, és végre megértett valamit. Megértette, hogy ha várhat még valamit az élettől, akkor azt csak Barttól, a hóhértól várhatja.
Később Bart ismét megjelent, és köleskását hozott egy csuporban, valamint egy korsó vizet. Nézte Jolandát, amint megette a kását, nézte, amint nagyot ivott a korsóból, akkorát, hogy a víz melléfolyt és végigcsurgott az állán, nézte, de nem szólt hozzá, és amikor végzett az evéssel, elvette a csuprot, fölállt és távozott. Jolanda pedig elkecmergett a gyér szalmaalomig, ami a sarokban fekvőhely gyanánt volt elszórva, elhevert rajta, és csak hevert és hevert álom és félálom határán. Így telt az első nap.
Másnap Bart újra jött, újra magáévá tette, bár most valamivel több indulattal, érzéssel, kevesebb módszerességgel és nyugalommal csinálta, kicsit úgy, mintha tényleg megkívánta volna Jolandát, nem pedig csak kötelességének érezné, hogy egy némbert, aki kívánatosabb egy bányarémnél magáévá kell tennie, különben nem lenne jó börtönőr, nem lenne Bart, a hóhér. Nem, ennél többről volt szó, és bár Jolandának fájt, mert Bart erős és durva ember volt, nem fájt jobban, mint amikor Lucas tette magáévá kapatos állapotban, férji jogainak gyakorlása közben. Lucasnak férji jogai voltak, Bartnak börtönőri és hóhéri jogai, és Jolandának olybá tűnt, hogy a kettő között nincs nagy különbség. Így aztán egyszerre azon kapta magát, hogy ő is besegít Bartnak, mozogni kezd alatta, s így az egész már nem is volt annyira fájdalmas számára. Márpedig ezt Bart, a hóhér is megérezte, és dolga végeztével némileg elégedetlenül, némileg azonban jóleső meglepődéssel hengeredett le róla. Így telt a második nap.
Harmadnap Bart ismét megjelent. Hozott köleskását, vizet, de aztán ahelyett, hogy magáévá tette volna Jolandát, leült a földre, és nézni kezdte. Nem szólt, csak nézte. Aztán elvette a csuprot, amit közben Jolanda kiürített, felállt és elment. Jolanda pedig ottmaradt, de ahelyett, hogy visszahevert volna a szalmára, járkálni kezdett a cellában, majd odament a szűk réshez, ami ablak gyanánt a falon vágva volt, akkorka csak, mint egy lőrés, odament, arcát a résen keresztül behatoló fénybe tartotta, lehunyta a szemét, és úgy maradt, úgy maradt hosszú-hosszú időn keresztül, mintha megpróbált volna feloldódni a fényben. Ahogy így állt, mozdulatlanul, a gyér fénnyel átsütött arcával, olyan volt, mint egy jelenés. Bart pedig, a hóhér, ott állt a cellaajtó mögött, és a kémlelőlyukon keresztül figyelte. Így telt a harmadik nap.
Jolanda összesen hat napot volt a tömlöcben, a hetedik napon vezették az akasztófa alá. A városi szokásjog szerint a halálraítéltet egy hét után végezték ki. Ezt az egy hetet, bármit is követett el az elítélt, tiszteletben tartották. Ebben benne volt annak lehetősége is, hogy az egy hét alatt valamilyen mentőkörülmény merül fel, de a büntetés szándéka is: szenvedjen csak a bűnös itt a földön is, mielőtt pokolra kerül. Hát a legtöbbjük szenvedett is. Volt, aki megőrült az egy hét alatt, volt, akire olyan bélmozgás jött rá, hogy már egy-két nap után elviselhetetlen bűz áradt szét a cellában, Bart többé be sem lépett, csak belökte a csuprot és a vizet, volt, aki teljesen összeroppant, magatehetetlenné vált, Bartnak úgy kellett a hetedik napon felnyalábolnia és az akasztófa alá cipelnie. Ilyen is volt, olyan is volt. Jolanda azonban egyik sem volt. Már csak azért sem, mert eljött a negyedik nap.
