56.
Már csak azt kívánta, legyen, ami lesz, jöjjön, aminek jönnie kell, hasadjon meg a föld, dőljön össze a világ, csak legyen már valami, ne csak ez a kínzó semmi, ez a bűntudatos gyötrődés, nem múló görcs a gyomrában. Tudjon végre aludni, enni, inni normálisan, ne öklendezzen vissza minden lenyelt falatot, merjen megállni a tükör előtt és szembe nézni önmagával, nem pedig lesütött szemmel elosonni, mintha rossz fát tett volna tűzre, és fél a büntetéstől. „Kit megbüntettek bűntelen, elhagyja azt az értelem”, jutottak eszébe kedvenc költőjének szavai, és valóban úgy érezte, elhagyta az értelem, de nemcsak az övé, hanem mindené, minden egyes dologé, apróságé a világon. Azt a semmit érezte, amit oly gyakran lökött a telefonba, mintegy reflexszerűen, csak ne kelljen semmit se mondania, inkább semmit mondott, konkrétan, semmi, bukott ki belőle, ahogy elhangzott a törvényszerű „mi újság?” a vonal végén, amire már annak idején, iskolás korában sem volt felelet, bár most lett volna, és ki is kívánkozott belőle, ott volt a nyelve hegyén, küzdenie kellett ellene, nehogy kibukjon, így hát gyorsan, még mielőtt baj lett volna, mintegy köszönésképp már lökte is a „semmit”, amire csak sértődött hallgatás volt a válasz. Elvégre már rég nem volt iskolás. Felnőtt nő, frissen férjezett. Joggal bántódtak meg a vonal túlsó végén, közel kétezer kilométerrel odébb, hogy nem mond semmit, vagyis semmit mond. Igazán mondhatná legalább, hogy van. Mert az, hogy „jól”, ami nagy nehezen kipréselődött belőle, kevés. Attól még rosszul is lehet. Meg különben is, annyi minden történik vele biztosan, csupa újdonság. És kezdetben még mesélt is. Hogyan utazott, hogy cuccolt a szállásra, hogy rendezte be a szobáját, ami eleinte annyira idegen volt, hogy első este nem is bírta sokáig, bebújt a takaró alá, hogy ki se kelljen jönnie, az öt hónap majd csak eltelik magától. De aztán kiragasztotta a fényképeit, meg vett egy terítőt a kopott asztalkára, rá egy cserép virágot, a földre meg egy olcsó szőnyeget, és kezdte úgy érezni magát, mint a jóistenke a teremtés hetedik napján. Ő volt az új honfoglaló. Irodalom szakos doktorandusz egy rennes-i kollégiumban, öt hónapos doktori ösztöndíjjal.
