HTML

A negyvenéves férfi

szövegek, versek, én magam

Friss topikok

  • Kollarik: @Foxglove: Köszönöm szépen :) (2015.04.01. 19:43) vers
  • Kollarik: @Foxglove: ;) (2015.02.03. 06:44) Felolvasás
  • Foxglove: Kár, mert lehet, hogy Álomkórásszal közben izgalmas dolgok történnek a Franzstadtban. :( (2015.01.23. 19:31) pár beszéd
  • Kollarik: @Foxglove: Boldog új évet neked is, Foxi! :) (2014.12.31. 23:11) BÚÉK
  • Foxglove: Javíthatatlan vagyok, nem? Akkor viszont: boldog karácsonyt! :) (2014.12.21. 20:24) karácsony

Címkék

Kollarik útjai az életnél

2013.12.30. 09:25 Kollarik

Ötödik út


4.

Aztán megvacsoráztak (voltak franciák is, de azokkal inkább Kollarik beszélgetett, nyilván azért, mert a felesége el volt foglalva a hússütéssel), jó sok borsos steaket ettek és még több bort ittak (főleg Kollarik, akinek a pohara, hiába itta ki, csodák csodája mindig tele volt, mintha nem is egy nagykocsi házban, hanem a kánai menyegzőn lett volna), majd a vendégek nagy része távozott, csak a házigazda, a háziasszony (tehát Kollarik felesége) és Kollarik maradt ott (na meg az idős édesanya a padláson, ám ő nem sok vizet zavart). És a házigazda azt javasolta, hallgassanak egy kis zenét. Valamint javaslat nélkül, csak úgy önjáróan teletöltötte Kollarik poharát. (Igaz, Kollarik nem tiltakozott, már csak azért sem, mert el volt foglalva a korábban megivott több liternyi bor lepárlásával.) És akkor valóban zenét hallgattak, a házigazda kedves lemezeit, sőt a kedvenc dalát, amelyre feltétlenül táncolni kellett. Mármint a házigazdának és a háziasszonynak. Kollarik pedig csak ült egy kanapén és nézte a táncot (illetve bambán bámult a semmibe). De aztán véget ért a szám, újabb következett, és akkor Kollarikban fölpezsdült a vér. „Ez az én kedvenc dalom!”, rikkantotta, és felpattant (legalábbis a retrospektív narráció helyzetével visszaélve minősítsük így a koordinálatlan mozgássort, amelynek célja minden bizonnyal a felpattanás volt). „Táncoljunk!”, mondta a háziasszonynak. Pontosabban ezt már a feleségének mondta, aki közben, a tánc végére visszavedlett a feleségéve, megfájdult a feje, és le kellett ülnie a kanapéra. Kollarik pedig ottmaradt a táncparkett, vagyis a nappali közepén, kezében egy újabb színig töltött borospohárral. Sőt talán nem is borospohárral, mert az a pohár mintha már kisebb lett volna, s a benne lévő folyadék a bornál erősebb illatú. Ám erre Kollarik később már nem nagyon emlékezett. Arra emlékezett biztosan, hogy hajnalban egy díványon ébredt, és csak néhány percre volt szüksége ahhoz, hogy rájöjjön: a hatalmas belvárosi lakásban van. De hogy miként került oda, arról a haloványnál valamivel kevesebb fogalma volt. A haloványnál valamivel kevesebb fogalma, ám annál körvonalazottabb bűntudata. A feleségére gondolt, az elsőre (akkor még csak az volt neki), valamint arra, hogy mit fog ezért kapni tőle. Napokig tartó mosolyszünet lesz minimum a következménye, és akkor még jól jár. Ám tévedett. Az asszonynak millió dolga volt, nem ért rá mosolyszünettel bajlódni. Tolmácsolni kellett mennie.

            Ez volt hát Kollarik első komolyabb nagykocsi látogatása. De talán járt ott még egyszer, bár ennek körülményei még tisztázatlanabbak voltak, mint az első látogatásról való hazajutáséinak. Ha igaz, annak a napnak az estéjén történt, amikor a Férfi reggel eljött a hatalmas belvárosi lakásba, kitárta az ablakot, és kiderült, hogy Kollarik (első) feleségének szárnyai vannak. Kollarik aznap este nem volt túlságosan elemében, bár ez inkább nézőpont kérdése. Annyi bizonyos, hogy noha nem vett részt borsos steakes-vörösboros vacsorán, a mozgása csak minimálisan volt koordináltabb, mint a nagykocsi táncparketten. És bár többen próbálták megakadályozni ebben, valahogy mégis egyedül maradt a hatalmas belvárosi lakásban. Pontosabban egyedül tért oda haza. Ahol még mindig nyitva voltak az ablakok. És akkor nekiállt telefonálgatni. Beszélt ezzel, beszélt azzal, beszélt többek között az apjával is, aki többször is hívta, mert a beszélgetésük rendre megszakadt. Kollarik szakította meg, mert ő mással akart beszélni. De az a más hol fölvette és letette, hol a vonal jelzett foglaltat. Volt olyan is, hogy beleszólt valaki, egy férfihang, mire ő kiabálni kezdett, mert egy női hangot szeretett volna hallani, de akkor megint elnémult a készülék. És amikor újra próbálta volna, csengeni kezdett a telefon, az apja jelentkezett, és azt mondta, ne csináljon őrültséget. Vagyis inkább kiabálta. „NE CSINÁLJ ŐRÜLTSÉGET!” Az apja, akit utoljára talán kamaszkorában hallott kiabálni, amikor (többször előfordult) rossz jegyet vitt haza valamilyen természettudományos tantárgyból, és az anyja kiborult „Majd meglátod, apád mit fog este mondani!” És valóban meglátta, vagy inkább meghallotta. Igaz az apja elsősorban azért kiabált, mert Kollarik anyja nem hagyta békén, sírt és azt hajtogatta, hogy mi lesz így Kollarikból. És akkor az apja, aki szemmel láthatóan kevésbé aggódott Kollarik jövőjéért, viszont szeretett volna egy kis békességet odahaza, kiabálni kezdett. Ezzel pedig a kör bezárult, mindenki kiabált, mint egy olasz vígjátékban, kivéve Kollarikot, aki hallgatott, mint egy skandináv lélektani drámában. Most azonban, vagyis akkor, annak a napnak az estéjén, amikor a Férfi kinyitotta az ablakot a hatalmas belvárosi lakásban, Kollarik apja nem a rossz jegyek miatt kiabált. Azt kiabálta: „NE CSINÁLJ ŐRÜLTSÉGET!”, meg azt, hogy: „NEHOGY ODAMENJ!” Mármint Nagykocsiba. A Férfi házába. Ahol fogva tartották Kollarik első feleségét, legalábbis Kollarik elképzelése szerint. Vagyis hogy ott van az asszony a padláson, az idős édesanya mellett, lekötözve egy székre. Vagy a pincében, rabláncon, és a pinceajtó előtt a lekonyuló fülű, bánatos tekintetű négylábú őrködik tajtékzó fenevaddá alakulva. Ezt gondolta Kollarik, és elhatározta, hogy odamegy. „NE CSINÁLJ ŐRÜLTSÉGET! NEHOGY ODAMENJ!”, kiabálta az apja a telefonban, de ő letette (értsd: lebaszta) a kagylót és vette a kabátját. Vagyis előbb még egyszer fogta a telefont, tárcsázott, és amikor – csodák csodája – a Férfi felvette, annyit mondott csupán síri hangon, mint egy „c” kategóriás horrorban: „Jövök…”. És tényleg jött (vagyis ment). Kivillamosozott Havashegyre, fölszállt a nagykocsi buszra, és már ott is volt. Nem, nem így történt. Taxit fogott, úgy ment. Igen ám, de nem volt elég a pénze, és ezt csak Nagykocsi határában vette észre. Kifizette a viteldíjat, és gyalog ment tovább. Nem, stoppolni kezdett, felvette valaki, aki elvitte Nagykocsi központjáig. Dehogy vette, senki se vette, úgy kellett legyalogolnia a hátralévő nem kis távolságot. De nem érdekelte, vitte a düh. Ki kellett szabadítania a feleségét. A házhoz közeledve már messziről kiabált: „Little pigs, little pigs, let me come in!” A Férfi pedig puskával várta. (Hogy honnan volt puskája? Hja, kérem, egy ügyvédnek…) Nem, nem is ő várta. Gyáva volt ő ahhoz. A rendőröket hívta ki, azok várták Kollarikot. A rendőrök és a katonaság. Alig tudták lefogni, mert az erejét megszázszorozta az indulat. De aztán csak legyűrték, győzött a túlerő. Kollarikot beszállították a kapitányságra, ahonnét csak másnap, az apja közbenjárására engedték ki. Kollarik felesége pedig ottmaradt rabságban Nagykocsiban, és ott van azóta is, ha ugyan meg nem halt. (Vagy gyereke született a Férfitól és boldogan élnek együtt, ami a halálnak egy sajátos válfaja.) Így járt tehát Kollarik másodszorra is Nagykocsiban. S hogy tényleg járt-e, ki tudja? Mindenesetre járt, mert elképzelte.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kollarik.blog.hu/api/trackback/id/tr775717121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

happyeaster 2013.12.30. 22:17:28

búék, és szerencsés -hagyományos könyv alakú- megjelenést!

Kollarik 2013.12.31. 08:49:36

@happyeaster: Köszönöm, Húsvét! Jó lenne valóban! Boldog új évet neked is! :)
süti beállítások módosítása