Szonett a türelemről
Most írom leglágyabb versemet,
amikor nem láttalak máma,
és tudod elfog a szédület,
mert bár az értelem még várna,
ám a szív, vagy legyen bármi is…,
már egyre sürgetőbb az érzés,
egyre nehezebb, hogy elcsitíts,
a mélyből fel-feltör a vérzés.
Pedig dehogy, ne félj, ó, ugyan,
erős vagyok, bírom már a sorsot,
fogadkozom: „Kérlek, ó, Uram!,
ó, hogyha kell, vágyam még kioltod…”.
Kiolthatod. Igen. Ha kell: legyen.
Ki tudja, mit terem a türelem.
