A negyvenéves férfi

Itt a Húsvét. Én nem hiszek a vallásban, csak tisztelem. Nem tudom, hiszek-e Istenben, csak tudom, hogy jó lenne, ha lenne. Kicsit közelebb menve hozzá, és furcsán, szabálytalanul megfogalmazva: jó lenne, hogy van. Mert itt vagyok én: a feltételes mód és a kijelentő mód, a remény és a valóság között. 
Azt viszont biztosan tudom, hogy hiszek. És abban is biztos vagyok, hogy jobban, erősebben hiszek, mint sokan, akik templomba járnak. Én nem a vallásban hiszek, hanem a hitben hiszek. Hiszem, hogy nincs fontosabb a hitnél. A hitben hiszek és az életben. És tudom, hogy az élet nem konvenciók rabja. Az élet az enyém, és meg kell ragadnom, különben elvész számomra.
Itt a Húsvét. S bár Istenben nem tudom, hogy hiszek-e, Jézusban biztosan hiszek. Nem feltétlenül Isten fiaként, de örök érvényű alakként, igen. És azt is tudom, hogy miről szól a húsvét. Valóban a feltámadásról. Nem biztos, hogy a testiről, de arról igen, hogy harmadnapra legyőzte a halált. Mert a jézusi történet a legalapvetőbb emberi történet. Hiszek a húsvétban, mert hiszek a feltámadásban, az újjászületésben, ami a természetben és az emberéletben is megtörténik.