Téli dal
Tél keze tornyot
épít most itt-ott
a ködbe
bezárna engem
mély éji csendbe
örökre.
A fagy hatalma
zúzmara karma
ha mar ma
dermeszti szívem
hiába minden
akarna
bármit, de nincsen
emitt a nincsben
e télben
megfagy a vérem
hiába kérem
remélve
Istent, csak hallgat,
nem ad alkalmat
a hitre
a szája néma
két keze béna
csak ütne
bár ütne engem
az engedelem
születne
feloldná szívem
veszne a vesztem
s elnyerne
talán majd téged
nem tudom, érted
érted-e
téli a lélek
talán még félek
két kezed
ha megragadna
és nem magamra
hagyna
a tél hatalma
tűnne s olvadna
a fagy ma.