HTML

A negyvenéves férfi

szövegek, versek, én magam

Friss topikok

  • Kollarik: @Foxglove: Köszönöm szépen :) (2015.04.01. 19:43) vers
  • Kollarik: @Foxglove: ;) (2015.02.03. 06:44) Felolvasás
  • Foxglove: Kár, mert lehet, hogy Álomkórásszal közben izgalmas dolgok történnek a Franzstadtban. :( (2015.01.23. 19:31) pár beszéd
  • Kollarik: @Foxglove: Boldog új évet neked is, Foxi! :) (2014.12.31. 23:11) BÚÉK
  • Foxglove: Javíthatatlan vagyok, nem? Akkor viszont: boldog karácsonyt! :) (2014.12.21. 20:24) karácsony

Címkék

Egy szerelem lírai regénye

2014.05.04. 07:06 Kollarik

Téli dal

Tél keze tornyot

épít most itt-ott

a ködbe

bezárna engem

mély éji csendbe

örökre.

 

A fagy hatalma

zúzmara karma

ha mar ma

dermeszti szívem

hiába minden

akarna

 

bármit, de nincsen

emitt a nincsben

e télben

megfagy a vérem

hiába kérem

remélve

 

Istent, csak hallgat,

nem ad alkalmat

a hitre

a szája néma

két keze béna

csak ütne

 

bár ütne engem

az engedelem

születne

feloldná szívem

veszne a vesztem

s elnyerne

 

talán majd téged

nem tudom, érted

érted-e

téli a lélek

talán még félek

két kezed

 

ha megragadna

és nem magamra

hagyna

a tél hatalma

tűnne s olvadna

a fagy ma.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.05.02. 14:10 Kollarik

Ha tudnád

Ha tudnád azt, hogy mennyi minden az,

mit tőled kaptam láthatatlan kincsként,

a múltamtól már mindez elfalaz

és boldogság lett újra már az ittlét.

 

Ha tudnád azt, hogy micsoda gyönyör

a hangod hallani a telefonban,

a némaság már végre nem gyötör,

s mi rossz közel volt, immár oly távol van.

 

Ha tudnád azt, hogy milyen látomás

az arcodat látni a közelemben,

a két szememből eltűnt annyi más,

mit látni fájt soká az életemben.

 

Ha tudnád mindezt…, no de nem tudod,

mert elmondanom ennyit, képtelenség,

hát hebegek csupán és habogok,

mert ami belém görcsösült, sok emlék,

 

azt mind kioldja lám a közeled,

és elsimítja két kezed a ráncot,

és nem marad ott más, csak én veled,

s a legvégén majd boldogságot látsz ott.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.05.01. 18:10 Kollarik

Szonett a tavaszról

                        Shelley és Tóth Árpád emlékének

Oly nehéz, pedig oly könnyű is egyben.

Akár egy teher, amit a szív cipel.

A szív nagyon erős. Az, hogy mit visz el,

mitől roskad össze, a kegyelemben

 

dől el, ami olyan, akár az éjjel:

nem látni semmit, küzdesz a sötéttel,

pedig hogyha engedsz, úgy árad a fény,

mint a hajnal hasad nyári nap egén.

 

Így van ez veled: könnyű most a szíved,

vagyis nehéz, mert a kettő ugyanaz.

De e kettősségben mindig van vigasz.

 

Nézz előre bátran: életed éled.

Okod mindig van rá: minek a panasz?

Nyugodj meg: ha van tél, akkor van tavasz.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.30. 10:31 Kollarik

Szonett az igen-ről

Azt mondtad, hogy nem, csak mert nem hiszed el,

hogy lehet igen, nem mersz hinni benne.

Pedig hidd el nekem azt, hogyha lenne

erőd nem törődni a félelemmel,

 

hogyha mernél lenni igazán szabad,

ha eldöntenéd a szív s ész vitáját,

s a szíved előtt nyitnád meg a pályát,

hogy a szív diktálja végre a szavad,

 

s te hinnél e szónak, ha hinni tudnál!,

olyan volna e szó, akár egy zsoltár,

könyörgés az Úrhoz, hogy mondjon igent,

 

törölje el végre végleg, ami „nem”,

törölje, mi véges s legyen végtelen,

ami fontos, igen, legyen szerelem!

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.29. 06:49 Kollarik

Szonett a fényről

És akkor azt írtad, hogy: nem.

A semmibe írtad, a virtualitásba,

a semmiből üzent nekem,

és a semminek nincsen virága.

 

És akkor ez a semmi volt.

Virágtalan és sötét, éjszakai semmi.

Talán csak szívem zakatolt,

indulni akartam, menni, menni

 

bárhova, csak el a semmiből,

valahová, másik világba,

amikor a chat-ablak felől

 

üzenet érkezett, és drága,

szép szavakkal azt írtad: igen,

szeretsz. És ez fény a semmiben.

 

4 komment

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.27. 07:24 Kollarik

Mégis

Ez akkor történt, amikor váltam.

Bíróság s minden, ami csak lehet,

fölidéz ezt-azt, persze, képeket

a múltból, és mégis ahogy álltam

 

a tárgyalóban s válaszolgattam

a kérdésekre, amiket feltett

nekem a bírónő, s én meg hetet-

havat összehordtam ott kínomban,

 

mintha hóhérral fognék épp kezet,

akkor ott mégis az emlékezet

nem a régmúltba röpített vissza,

 

hanem a tegnapban voltam jelen,

mikor nálam jártál néhány szóra,

s megosztottad délutánod velem.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.25. 15:42 Kollarik

Első vasárnap

Mert valamire mindig várunk.

Nyári hőségben az enyhületre,

ősszel meg a téli ünnepekre,

és tavasszal a nyár az álmunk.

 

Van, ami van, de inkább legyen

valami, ami igazán jó lesz.

Mikor sár van, akkor majd ha hó lesz,

majd olvadjon a hó a hegyen.

 

Így van ez. Mert ilyen az ember.

Mindig vár, mindig várnia kell

valamire. Élteti a remény.

 

És ez most az első vasárnap.

Azt várom most, hogy mikor látlak.

A koszorún egy gyertyát gyújtok én.

2 komment

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.24. 07:11 Kollarik

áhítat

olyan, mint az áhítat

egy kis román templomban

átölelnek a falak

és én meg azon nyomban

 

behullok a padba és

csak hallgatom a csendet

s szívemben a lüktetést

hogy mennyire szeretlek!

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.23. 11:09 Kollarik

Szonett arról, ami változatlan

Ott ültem akkor a nézőtéren

(valóság volt ez? már nem is tudom),

egy szép későnovemberi napon

vonatra szálltam és odamentem,

 

mert Te léptél fel egy színdarabban,

és látnom kellett, látni akartam,

milyen vagy, mikor másként létezel,

amikor lehull rólad a teher,

 

ami hétköznap, hétköznapi lét,

átvedlesz mássá, mint aki kilép

a valóból másik valóságba,

 

így néztelek akkor téged, drága,

és más voltál és mégis önmagad,

mert átváltozhatsz: Te mindig Te vagy.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.22. 13:42 Kollarik

Fog-monológ

hommage à Rostand

 

- Önnek, Kishölgy, hm…, a foga… szép…

- Ennyi?

- De…

- Lássa csak miképp.

Hisz mondhatta volna rútan, Nagytanár,

no de hát már késő ezért sírni kár,

mert hogyha Önben lett volna csöpp trouvaille,

hát íme így kivágja, figyeljen no, szamár!

Poétásan:

„Ó, minő csodás fehér kis gyöngysorok,

és mily édes a nyál, mely rajtuk lecsorog!”

Lazán:

„Na hé, te kis csaj, hát mi az, ami ott ül,

csak nem néhány követ használsz protézisül?”

Túdósul:

„Ez bizton Carnivora, velem Ön nem fogad?

Csak annál létezhetnek ily pompás szemfogak…”

 

Ironikusan:

„No lám csak lám, mily dísszel vértezett,

ha nem vigyáz, a végén lerág fél kezet.”

 

Orvosmódra:

„Ha kívánhatnék bármit, az nem lenne más,

mint e pompás őrlőkben a szuvasodás.”

 

Rendőrként:

„Sajnálom, kis hölgy, a szabály az szabály,

nem csekély a bírság, ha egy fog eláll.”

Műgyűjtőként:

„E ritka száji ék, ó, bár enyém lehetne,

az öröm felröpítne engem a fellegekbe!”

 

Kéjsóváran:

„E pompás gyilok, a vágy, ó jaj, mi szép,

elképzelni azt, hogy ajkam tépi szét…”

 

De ha Önben, Kistanárkám, volna ennyi,

biz nem tudnék attól falnak fejjel menni,

mert magamat én bár kitanítom, ha kell,

de hogy más tanítson, én azt nem tűröm el!

Szólj hozzá!

Fohász

2014.04.21. 05:16 Kollarik

Kérlek, Uram, segíts minket!

Ragadd meg a két kezünket!

Ránts ki bennünket a sárból,

A seholból legyen bárhol.

 

Bárhol, ahol jobb, mint itt benn.

Kérlek segíts rajtunk, Isten!

Tudom, hogy vagy, megértettem,

Mindent bánok, amit tettem.

 

Mindent bánok. Azt az egyet

nem. Nem bánom a szerelmet.

Tedd meg, Uram, szépen kérlek,

Mutasd már meg istenséged.

 

Istenséged éppen ennyi?

Megmutattad, és most lenni

nehéz. Éppen ez kívántad?

Vedd le szívemről a lábad.

 

Nagyon nehéz. Most agyonnyom.

Kérlek, Uram, óvd a gyomrom.

Kérlek óvd az egész testem,

És legfőképp óvd a lelkem.

 

Ne vesszek el én hiába,

És a lelkem boldogsága

se vesszen el. Kérlek, értsd meg.

Mutasd már ki Istenséged!!!

 

Vagy tudod, mit? Nem is kérlek.

Talán ez kell, így megérted.

S visszaadod a szerelmet...

Győztél, Uram: Hiszek benned...

 

 

Szólj hozzá!

Húsvét

2014.04.19. 12:35 Kollarik

Nem voltam ott

Nem tudom hogy Isten volt-e

annyit láttam hogy egy embert

akkor oda felszögeztek

és aztán a szíve nem vert

 

ennyit láttam és hallottam

vagyis igazából mondták

nem láttam jól messze voltam

ahogy messze van az Ország

 

amiről ő annyit beszélt

furcsa tanításaiban

nem hallottam csak mesélték

nem voltam ott messze voltam

 

akkor éppen nem is tudom

merre voltam mit csináltam

biztosan sok volt a munka

a gyerek meg sírt a házban

 

a gyerek sírt és az asszony

nem bírta már a gyűrődést

én meg inkább kalapáltam

ő meg beszélt csak beszélt és

 

azt mesélték azt ígérte

eljön egyszer az az Ország

eljön egyszer nem sokára

nem mondta az idő hosszát

 

nem mondta de azt ígérte

legalábbis úgy mesélik

meg fogjuk azt még mi élni

várni kell csak néhány évig

 

akkor várok mit tehetnék

asszony pöröl sír a gyermek

én meg szépen kalapálok

nem zavarnak dúlt szerelmek

 

nem zavar meg semmi immár

csak egyedül az az Ország

ahol nem lesz asszony gyermek

és az üdvöt zsákból osztják

 

ezt ígérte legalábbis

nem voltam ott így mesélték

és még azt hogy felkiáltott

mikor testét felszögezték

 

nem tudom hogy Isten volt-e

az is lehet csak egy ember

nem voltam ott messze voltam

most meg várok türelemmel.

Szólj hozzá!

Húsvét

2014.04.18. 11:53 Kollarik

Megbocsátás

Uram, bocsáss meg nekik, nem tudják,

mit cselekednek.

Uram, bocsáss meg nekik, hisz unják

az életüket.

Tudod, milyen egy üres vasárnap?

Nincsen más nekik,

mint hogy délelőtt templomba járnak,

ebédjük eszik,

és aztán mohón várják az estét,

legyen már másnap,

s az eljövő vasárnapot lessék,

hátha az más lap-

ra tartozik majd, hoz valami mást,

valami csodát,

egy kis pillanatnyi feltámadást,

fényes micsodát.

S közben ott vannak a hétköznapok,

hétfők, péntekek,

mikor biciklin látják a papot

vagy autót vezet,

meg az asszony is olyan életunt,

hát még az ura,

és nincsen szeglet, ahol meglapult

Isten mosolya.

Mosolyod, Uram, hiányzik talán,

az kéne nekik,

nem látszik semmi arc az ég falán,

zsebre tehetik

az ő személyes istenképüket,

oly üres az ég,

meg nem illatosítják hitüket

a szagos misék,

hát fiaidnak buzgón ácsolják

a kereszteket,

de bocsáss meg nekik, bár jól tudják,

mit cselekednek.

2 komment

Húsvét

2014.04.17. 08:13 Kollarik

Itt a Húsvét. Én nem hiszek a vallásban, csak tisztelem. Nem tudom, hiszek-e Istenben, csak tudom, hogy jó lenne, ha lenne. Kicsit közelebb menve hozzá, és furcsán, szabálytalanul megfogalmazva: jó lenne, hogy van. Mert itt vagyok én: a feltételes mód és a kijelentő mód, a remény és a valóság között. 
Azt viszont biztosan tudom, hogy hiszek. És abban is biztos vagyok, hogy jobban, erősebben hiszek, mint sokan, akik templomba járnak. Én nem a vallásban hiszek, hanem a hitben hiszek. Hiszem, hogy nincs fontosabb a hitnél. A hitben hiszek és az életben. És tudom, hogy az élet nem konvenciók rabja. Az élet az enyém, és meg kell ragadnom, különben elvész számomra.
Itt a Húsvét. S bár Istenben nem tudom, hogy hiszek-e, Jézusban biztosan hiszek. Nem feltétlenül Isten fiaként, de örök érvényű alakként, igen. És azt is tudom, hogy miről szól a húsvét. Valóban a feltámadásról. Nem biztos, hogy a testiről, de arról igen, hogy harmadnapra legyőzte a halált. Mert a jézusi történet a legalapvetőbb emberi történet. Hiszek a húsvétban, mert hiszek a feltámadásban, az újjászületésben, ami a természetben és az emberéletben is megtörténik.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.16. 17:34 Kollarik

A képzelet szonettje

Neved, akár egy szárnycsapás, amit egy madár ír le.

A hangod, mint a hallgatás simul bele az éjbe.

A szemed, akár két kavics a tengerpart homokján,

a színe pedig olyan, mint a virágzó borostyán.

 

Az ajkadon a nevetés úgy csordul, mint a méz le,

s olyankor, mint egy alkonyon a lenyugvó nap néz be,

úgy árad szét a fény szobámban, én az ágyon fekszem,

s e fényben én, mint kandallónál, lassan megmelegszem.

 

Sorolhatnám még mind mi vagy, de nem érnék végére,

mert amim csak van, azok szavak, ám nekem más kéne.

Hogy pontosan mi, nem tudom, pusztán csak képzelem tán,

 

nyárvégi csönd a hegytetőn, ott fenn az erdő alján,

míg lenn a tó is hallgat és néz fel ránk kék szemével,

s e kékben ott csak mi vagyunk, ennyi, mit vágyam képzel.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.13. 09:36 Kollarik

Szonett a dalról, ami Te vagy

 

Egy dalt hallgattam akkor iPodon,

mielőtt találkoztam veled,

és mivelhogy még nem ért véget,

hát azt gondoltam, hogy kikapcsolom,

 

s aztán később majd hallgatom tovább.

Később, ha majd megint nem látlak.

Így van ez: csak néhány pillanat

van most nekünk, de ennyi legalább

 

van, több mint a semmi, ami volt,

amíg nem ismertelek téged.

Kikapcsoltam, s immár csend honolt.

 

S a csendben megláttam egy képet.

Egyszerre látvány, egyszerre dallam.

Téged láttalak e néma dalban.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.12. 09:44 Kollarik

Szonett arról, hogy létezel

Dél van most, és mindjárt látlak,

olyan ez, mint egy ébredés,

s lám az érzés mindent áthat,

akárha reggel lenne, és

 

készülődnék egy nagy útra,

egy még sosem látott tájba,

ahová a vágyam húz ma,

és ami aztán  feltárna,

 

felnyitna bennem egy ajtót,

mert ez az utazás célja,

feltárna, de be is zárna

 

egy másikat, és akkor ott

kezdődne egy új történet el.

S mindez azért, mert Te létezel.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.10. 07:38 Kollarik

Elhagyom

Elhagyom mindazt, mi addig volt előttem,

látásom nyilát messzire kilőttem,

indulok-tágulok, látatlanul hagyok,

elnémítom magam: csended is én vagyok.

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.08. 23:39 Kollarik

Szonett arról, hogy talán még

Hiszed vagy sem, akkor is így van.

Megnyugszol benne, mint majdan a sírban.

Megnyugszol benne, mint éjben a nappal.

Megnyugszol, s talán megvigasztal.

 

Azt hiszed, érted, bár nincsen mit.

Megszokod lassan, mint a lét a semmit.

Megszokod, akár a közöny a vágyat.

Erény a bűnt, mikor elfárad.

 

Megszokod, elhiszed, már a tiéd.

De nehogy azt hidd, bármitől megvéd.

Meg kéne értened végre, hogy ez mi.

 

Talán nem hamiskártyás a sorsod,

nézd meg, hogy milyen lapokat osztott,

és hidd el, hogy tudhatsz te még szeretni.

Szólj hozzá!

Belső monológ

2014.04.06. 08:29 Kollarik

hazámat rendületlenül

keresem ó fanyar

a kedvem ha szétnézek én

e földön és zavar

hogy jóllehet itthon vagyok

s tudom hogy jó Mihály

is itt írta a szózatát

s hogy sírni volna kár

ám mégis mégis meggyötör

hogy Ady szavait

oly sokan értik ostobán

és ami volna hit

remény és talán szeretet

mind csak irónia

mert nem lehet hiába is

kéne papolnia

a papnak költőnek kevés

hogy győzzön józan ész

ne ösztön tobzódjon csupán

és ne megélhetés

szabja meg mindazt ami van

mert magyar vagyok én

miként az én hazám a nyelv

és ez a nyelv enyém

ezt senki el nem veheti

már tőlem bármi is

legyen ez ország sorsa még

bármit hoz április

hazámat őrzöm ott ahol

annak a helye van

a verssorokban őrzöm én

és minden mondatban

sőt még a hallgatásban is

mint mondta Márai

és mind a zagyva képzetek

mások légvárai

meg nem érintenek engem

mert rendületlenül

én hű csak mindahhoz vagyok

amiben elkerül

ami csupán magyarkodó

mindaz mi ostoba

ami azt hirdeti e nép

az Isten ostora

és jól lehet még nem tudom

sorsom mit tartogat

e nyelvben tudom fellelem

majdan a síromat

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.04.04. 17:46 Kollarik

Ha

Ha annyi voltam csak neked, akár az esti pára,

mely eltűnik, ha jő a nap, s nem bukkansz már nyomára,

ha annyi voltam én, akár a kósza lidércfények,

melyeknek lángja ködbe vész, ha gázaik kiégnek,

 

ha ennyi voltam, ennyi csak, hát gyorsan vess a szélbe,

már csak a csendet hallhatod, ha a mesének vége,

de hogyha mégis feldereng a lelkedben egy álom,

ne félj, majd akkor eljövök, az utat megtalálom.

Szólj hozzá!

45

2014.03.31. 22:07 Kollarik

Negyvenöt lettem így igaz

ám erre nem kell most vigasz

mert nem mind bú e negyvenöt

s a múlt sem pusztán szembeköp

s ami most szépen itt csoszog

mint fáradt lábú jambusok

a zord pillantású jelen

az is kibékül épp velem

szemembe néz és így dadog

„láss már meg végre itt vagyok

s bár nem herceg nem proletár

s bár nem henceg de sírni kár

jöhet talán egy félmosoly

és nincs több könny mit felmosol”

hát nincs több könny csak szép jelen

mert ami volt érvénytelen

a most van most más semmi több

és jó hogy van e negyvenöt.

2 komment

45

2014.03.31. 20:39 Kollarik

Negyvenöt éves lettem. Anyai nagyapám közel járt a kilencvenhez, amikor összeesett az előszobában. Ha ebből indulok ki, akkor az emberélet útjának felénél tartok, ám szó sincs sötétlő erdőről, legfeljebb gyér kis bozótosról, melynek ágain átszüremlik a napfény. Ez jó. De ha arra gondolok, hogy apai nagyapám hatvanhét évesen halt meg rákban, rosszabb a helyzet. Akkor már igenis sötétlik valami, ha nem is rengeteg, de végül is egyetlen fa is vethet árnyékot, ha éppen eltakarja a napot. Apai nagyapám megjárta a frontot, s orosz hadifogságból tért haza. Attól kezdve nem bírta a telet. Ki tudja, mit hozott a fogságból haza magával, vagy még inkább magában. Erre gondolok, s másik nagyapámra, aki szintén járt a fronton, de megúszta a végtelen orosz fagyokat. S megúszta a börtönt is ötvenhat után, igaz, a segédmunkáséveket nem úszta meg. No de akkor már inkább az ő sorsa. Elvégre ő írta afféle komolyan nem veendő tanácsként a rám hagyott első kiadású József Attila-kötetbe, hogy nehogy magyar író legyek. Ezek szerint ez az emberélet útjának fele. Negyvenöt év.

            A negyvenötödik április elseje. Ha hihetek az anyai nyelvnek, melynek, nomen est omen, anyanyelvemet köszönhetem, s már mért ne hihetnék, ha valami biztos az életemben, ez a hit alapvetően az, hajnali fél kettőkor pillantottam meg a kórház mesterséges fényeit, s amikor apám másnap eldicsekedett a munkahelyén érkezésemmel, jóindulatú mosolygásokat tehetett zsebre válaszul. A munkatársak egyszerű, s még csak nem is túl eredeti áprilisi tréfának vették a szavait. Ez vagyok én, egy még csak túl nagyra sem nőtt áprilisi tréfa. Mit várhatok így magamtól, s ettől az állítólagos ünnepnaptól, mely évről évre űz viccet állítólagos létezésemből?

            Hogy mit? A legjobb nem várni semmit. S akkor kap az ember. Teszem azt egy napfényes délutánt a Szigeten, bringóhintózással, fagylaltevéssel és üldögéléssel a Duna-parton. De ennél is inkább kap valamit, ami egyszerre Duna-part, fagylalt és bringóhintó, mert az ember közhelyesen örök gyerek, de egyben más. Kap egy érzést, hogy a születésnap nem az emberélet útjának feléről, nem a sötétlő erdőről szól, hanem emlékekről, jelenpillanatokról, s annak a lehetőségéről, hogy ezekből a pillanatokból egykor emlékek legyenek. És ez az érzés tényleg ünnepi.

Szólj hozzá!

129 éve született Kosztolányi Dezső

2014.03.30. 08:59 Kollarik

Dezső bácsi, nos Dezső bácsi viszont olyan volt, mint egy bohóc.  A szó legnemesebb értelmében. Miként mindannyian bohócok vagyunk, s a legnevetségesebb módon akkor, amikor kapálózunk ellene. Dezső bácsi ellenben látványosan viselte a bohócság kellékeit: a művészieskedő hajtincset, a zsinórvékony nyakkendőt, a rikító ruhákat; ha krumpliorrot nem tett fel, azért nem, mert a sajátját is elégnek érezte. Ő volt a humor megtestesülése. Mindig különös fintorokat vágott, mintha arra akarna figyelmeztetni, hogy ez az egész temetésesdi, amit életnek álcázunk, nem több, de legfőképp nem kevesebb, mint egy hatalmas tréfa. És viszont: miközben tótágast állt (ez volt a természetes testtartása) és kiöltötte a nyelvét, olyan tárgyilagosan tudott metsző pillantású szemével figyelni, hogy az ember rádöbbent: itt valami mélységesen komoly dologról van szó.

            Dezső bácsi szünet nélkül nyelvi játékokat űzött: szóviccben és rímfakasztásban senki sem érhetett nyomába. Mondjuk valaki olyan lényegbevágó tudományos kinyilatkoztatást tett, hogy a Föld két féltekéből áll, és ő máris lerántotta a magas lóról, bejelentvén: „Mit ér, mit ér két félteke, ha lóg az ember féltöke?”, amiben ráadásul tökéletesen igaza volt, mert valóban mit ér. Vagy valaki más megjegyzést tett egy kábítószerfüggőre, mire Dezső bácsi megjegyezte: „Csodálkozol a kokainistán, nem érted? Gondolkodj el az okain is tán, s megérted.”, és a röhögésben, amit kiváltott, bujkált egyfajta borzongás is, mert ezek a nyelvi tréfák úgy hatoltak az élet mélyebb rétegeibe, mint a lézersugár. (Az irodalmi élet - részlet)

Szólj hozzá!

Egy szerelem lírai regénye

2014.03.29. 20:57 Kollarik

Akkor

Hát ott maradtam akkor én egyedül az éjjelen.

S az első pillanatban csak széttártam a két kezem.

Az első pillanatban nem volt ott más, csak fájdalom.

Mindenemben lüktetett: a gyomromban s a vállamon.

 

Aztán egyszerre elcsitult s már nem éreztem semmit.

Hozzám lágyan az éj simult, s az éj mindent megenyhít.

Hozzám simult, megcsókolt, és fülembe súgta halkan,

hogy itt van ő, ha bármi lesz, és megsegít a bajban.

 

S akkor egyszerre tudtam én, hogy jöhet immár bármi,

mert a dolgom semmi más, mint teljes erővel várni.

Olyan erővel várni, mint növény a virágnyílást,

megtört test az ölelést és jeges folyó a zajlást.

 

Hát feküdtem csak szótlanul az éjszakai csendben.

És szépen lassan elsimult a felkorbácsolt lelkem.

A test is békében pihent s a lámpát eloltottam.

S már úgy nyugodtam akkor én, akár a két karodban.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása